Félhomály

Lassan itt az ideje a 2015-ös év lezárásának. Azt hiszem, életem egyik legsötétebb időszakán vagyok túl. Őszintén várom, hogy elteljen ez az év, és megérkezzen 2016, amit már annyi reményteli jelzővel elláttam magamban, hogy az már csak egy jó év lehet. 

2015:

Idén voltam 30 éves. Nem viselt meg, nem vagyok ideges az idő múlásától. Imádom ezt a kort, sosem cserélném el egyik húszas évemért sem. Először érzem úgy, hogy felnőttem, és lett belőlem valaki. Természetesen csak lelki értelemben. Szakmailag egyelőre sajnos nem.

Januárban életem legszebb ajándékát kaptam meg azzal, hogy népes társaságban ünnepelhettem meg ezt a kerek évfordulót. Sokan voltunk, és én őszintén azt éreztem, mindenki megtett azért mindent, hogy csodás legyen számomra az a nap. Amíg élek, nem fogom elfelejteni. Köszönöm nektek!

Azonban ezután jöttek azok a dolgok, amik miatt nem szeretem az idei évet. Nem gondolom, hogy ezeknek egy ilyen blogon helye lenne. Aki közel áll hozzám, pontosan tudja, aki pedig nem áll hozzám közel, az ebből semmit nem is vett észre. Vannak esetek, amikor egy nő bármilyen törékeny és gyönge is egy férfihoz hasonlítva, egyszerre erősebb lesz nemcsak a férfinál, hanem a világon mindennél.

"Egyszer egy este történt, röviddel azután, hogy hazaértem. 

Álltam a szoba közepén, és úgy éreztem, 

elemészt a szomorúság. A tehetetlenség. 

A szívemen karcolások, hajszálrepedések. És akkor szétestem. 

Tagjaim kopogva szétgurultak a szobában, csilingeltek a csontok, 

a belső szervek puhán gördültek, mint a kilyukasztott gumilabdák. 

Nagyot kiáltottam. Beszaladt a családom. 

És gyorsan, kétségbeesetten összeraktak. (...) 

Nézzenek rám! Olyan vagyok, mint régen. Megvan mindenem. 

De valami mégis elveszett belőlem. Talán valami illékony, 

ami láthatatlanul elillan az emberből, ha szétesünk. 

Vagy talán valami kis fény... valami kis fénypötty, 

ami nélkül félhomály van odabent."

- Lázár Ervin -

Szeretem Lázár Ervint. Gyerekként egy óriási élményt kaptam tőle, és most tízévekkel később is adott valamit. Megfogalmazta azt, amit érzek. 

Ugyan még mindig "félhomály" van odabent, azért igyekszem az életemet élhetővé tenni. A levertség ellenszere, ha a cselekvésre összpontosítunk. Ebben az évben a zene menekülés volt, befelé fordulás, mintha valaki üzenetet bízott volna rá. Egy jó könyv olvasása közben megállt körülöttem a világ. 

És persze a legfontosabb: a KREATIVITÁS. A karácsony közeledése végre jelzi számomra, hogy lassan tényleg búcsút mondhatok ennek az évnek. Siettetem is, ezért gyorsan készítettem egy évbúcsúztató ajtódíszt, azzal a "címkével", hogy ha 2016 tényleg olyan lesz, amilyennek képzelem, akkor ezt sosem veszem elő többet. Elteszem egy dobozba, a többi szomorúsággal együtt a gardrób legeslegfelső, sötét polcára.